A Kárpát-medencei magyar helynévanyag újrastandardizálása

            A Kárpát-medencei hivatalos magyar helynevek körüli tisztázatlan helyzettel már a 90. évektől kezdve foglalkoznak a Termini-kutatóhálózathoz tartozó kollégák. Ez a kérdés elsősorban azért vált időszerűvé, mert a környező államokban fokozatosan valamilyen szinten a magyar helységnevek is hivatalossá váltak, a helyi kodifikáció azonban csak részben vette figyelembe a Magyarországon ma is etalonnak tekintett 1913-as törzskönyvezést, amely ma már a településszerkezet nagymérvű átalakulása miatt is problémás. A változásokra és a határon túli standardizálásra a magyar földrajzinév-bizottság is reagált, az általa javasolt névformák azonban csak Magyarország területén érvényesek. Mindezek következtében a Kárpát-medencei magyar helységnevek nagyfokú változatosságot mutatnak, egy-egy településnek több, hivatalosnak tekintett magyar neve is van, ez főleg a jelentősebb városok esetében zavaró. Ide tartozik pl. Szlovéniában Lendva : Alsólendva, Szlovákiában Komárom : Révkomárom. Lényegében ugyanez mondható el a domborzati nevekről is: az utódállamok eltérő motiváción alapuló domborzati neveit a magyar földrajztudomány egy része átvette, mások továbbra is a hagyományos magyar nevet használják (pl. Szlovák-karszt : GömörTornai-karszt) (minderről és az eddigi munkálatokról összefoglalóan l: Szabómihály Gizella: A határtalanítás a helynevek területén. Maticsák Sándor szerk.  Nyelv, nemzet identitás. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus nyelvészeti előadásai. I. kötet, 153–170. Debrecen–Budapest: Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság). Ez a változatosság nagy gondot okoz elsősorban a földrajzoktatásban: a határon túli magyar iskolákban természetesen jóval nagyobb részletességgel oktatják az adott ország hegy- és vízrajzát, mint Magyarországon. Az egységes magyar álláspont hiánya jelentős hátrányként jelentkezett például most Szlovákiában, ahol a tankönyvekben használt magyar helynévanyag összeállításához nem tudtunk felmutatni hivatalos (azaz a földrajzinév-bizottság által jóváhagyott) jegyzéket. A változatosságból eredő azonosítási problémákat eddig a különböző helységnév-azonosító szótárak kezelték, ezek a különböző névváltozatokat felsorolták ugyan, az alapvető gondot azonban nem szüntették meg, sőt bizonyos esetekben újabb névváltozatokat is bevezettek, azaz növelték a változatosságot.  Mindez oda vezetett, hogy számos határon túli település és domborzati elem csak az államnyelvi nevén azonosítható egyértelműen.

 

A program keretében az alábbi feladatok elvégzésére kerül sor:

a) Helységnevek: Az adott régióban jelenleg önálló jogállású, államnyelven azonosított települések magyar neveinek összegyűjtése: 1913-as törzskönyvi név, helyben valamilyen szinten hivatalosnak megállapított magyar név (rendszerint a mostani népszámlálási adatok szerint legalább 20 %-os magyar lakossággal rendelkező települések), a különböző helységnév-azonosító szótárakban közölt névváltozatok (beleértve az 1913-as standardizálás előtti helységnévtárakban közölt neveket is). Az így összeállított listából a problémás esetek, azaz a több magyar névvel „rendelkező” települések  kiszűrése. Ezen belül két alcsoport különböztethető meg: az elsőbe azok a települések tartoznak, amelyek számára a kilencvenes évek folyamán az adott régióban magyar hivatalos nevet állapítottak meg, s ez eltér az 1913-as törzskönyvi névtől, illetve a helyben preferált névváltozattól. A másik alcsoportba azok a települések tartoznak, ahol a magyar lakosság részaránya (már) nem éri el a 20 %-ot, ezért ezek magyar nevével az adott régióban nem is foglalkoztak, vagyis az utolsó standardizált nevük az 1913-as (a visszacsatolt területeken az 1944-es) törzskönyvben feltüntetett forma. Ezen az alcsoporton belül minden régióban nagy számban találhatók mesterségesen magyarosított nevek (pl. SvidnikAlsóvízköz), ezek nagy részét helyben nem is ismerik, nem használják. Meg kell tehát vizsgálni, hogy ezek esetében ragaszkodjunk-e a magyarosított névhez, illetve mely települések esetében ajánlott a magyar név használata, melyek esetében ajánljuk az államnyelvi (esetlegesen magyar helyesírással írt) nevet használni.

            Az így kiszűrt „problémás” eseteket az adott régiós munkatársak elemzik, a helyi közösségeknél megvizsgálják, hogy helyben mely névváltozatot preferálnák, s mindezeket figyelembe véve javaslatot tesznek arra, melyik változatot volna ajánlatos „hivatalos” magyar névként kiemelni.

b) Domborzati nevek: A helységnevekhez hasonlóan a cél és a feladat itt is a változatosságot mutató domborzati nevek összegyűjtése, elemzése, egységesítésükre javaslat kidolgozása.

Az egyes régiókban elkészült tanulmányokat és jegyzékeket a Termini őszi (októberi) debreceni találkozóján vitatnánk meg, ahol olyan elvi kérdésekben is közös álláspontot kívánunk kialakítani, mint a homonímia kezelése, a település-összevonások révén keletkezett új település magyar nevének megállapításakor alkalmazott elvek stb. Mindezek alapján egy közös vitaanyag készül, amelyet véleményezésre megküldünk magyarországi kollégáknak (földrajzinév-bizottsági tagok, nyelvészek stb.). Mindezek alapján tárgyalásokat kezdeményezünk a földrajzinév-bizottsággal, amelyek célja egyrészt a hivatalos névadás egységes szempontrendszerének kidolgozása, másrészt pedig egy egységes településnév-jegyzék és helynévjegyzék összeállítása.

Távlati célunk az, hogy a földrajzinév-bizottság közreműködésével felvesszük a kapcsolatot az egyes országok illetékes szerveivel, hogy egy általánosan, mindenki számára akceptálható magyar településnév-jegyzéket állíthassunk össze.

c) Már korábban is felmerült az igény, hogy a nyelvhasználók számára szükség volna tájékoztatást nyújtani a magyar településnevek toldalékolásáról (-on/-en/-ön, ill. -ban/-ben). Az Osiris Helyesírásban szerepelnek ugyan határon túli magyar helységnevek toldalékos alakjai, ez azonban nem teljes körű, esetenként hibák fordulnak elő benne, s a határon túli nyelvhasználók széles rétegei számára a kiadvány nem hozzáférhető. A 2. ütemben tehát az elkészült egységesített helységnévjegyzékek alapján elkészítjük a toldalékos alakok listáját. Ez felkerül a Termini közös honlapjára

 

A program keretében tehát az alábbi lépésekre kerül sor (kimenetek):

1. Régiónként készül egy-egy vitaanyag (településnévjegyzék, domborzati nevek jegyzéke, tanulmány)

2. A régiós anyagok alapján közös tanulmány és helynévjegyzék (vitaanyag)

3. A közös vitaanyaghoz bírálatok készülnek

4. A bírálatokat figyelembe véve a vitaanyagot átdolgozzuk, s ez képezi alapját a földrajzinév-bizottsággal folytatott tárgyalásoknak.

5.  2010 őszén Debrecenben munkatalálkozót szervezünk, amelynek célja a régiós vitaanyagok megbeszélése

 

A program eredményeinek hasznosítása 

            Ha valóban sikerül egységes, minden érintett fél részére elfogadható helységnévjegyzéket létrehozni, elsősorban is egyszerűbbé válik az adatbázisokban való keresés, a település azonosítására nemcsak a többségi név, hanem magyar név is alkalmas lesz (vannak olyan települések, amelyek különböző magyarországi és határon túli adatbázisokban különböző neveken szerepelnek, ezért lényegében azonosíthatatlanok magyar nevük alapján). A jegyzék révén valószínűleg javul e magyar helynevek ismertsége is – mind Magyarországon, mind az érintett országokban élő magyarok körében. Mindez a magyar helynévanyag rehabilitációját és stabilizálódását hozza magával.

 

A program résztvevői

Szabó T. Attila Nyelvi Intézet: Bartos-Elekes Zsombor, Csomortáni Magdolna, Erdély Judit

Gramma Nyelvi Iroda: Misad Katalin, Szabómihály Gizella

Imre Samu Nyelvi Intézet: Gasparics Judit, Kovács Lea, Zsótér Írisz,

Hodinka Intézet: Híres-László Kornélia, Molnár D. István

Vajdaság: Molnár Csikós László