A magyar nyelv és nyelvhasználat helyzetének vizsgálata mint közös téma és közös feladat 1990-tól, mihelyt erre lehetőség nyílott, személyessé és közvetlenné tette az ezzel foglalkozó nyelvészek kapcsolatát. Erre elsősorban az élőnyelvi konferenciák adtak alkalmat, a konferenciák anyagának publikálása, majd a közös kutatás. Így telt el az első évtized: egymás véleményének megismerésével, szakmai tájékozódással, vitákkal, kutatásokkal. Közben a megerősödött, részben újonnan létrehozott intézményekben megjelentek az új nemzedéket képviselő és többnyire új szemléletet hozó fiatalok, akik előbb tudományos fokozatuk megszerzését lehetővé tevő doktori disszertációkon dolgoztak, aztán mindinkább bekapcsolódtak a közös munkába. A kulcsszó a legtöbb esetben az élőnyelvi kutatás volt, a Kárpát-medencei kétnyelvűség vizsgálata azzal a céllal, hogy empirikusan megfogalmazott feltevéseinket igazolva vagy megcáfolva lássuk, és hogy elkezdődhessen a nyelvi közösségeink érdekeit szolgáló nyelvi tervezés. A sokféle élőnyelvi kutatásnak az volt az egyik általános tanulsága, hogy ebben a külső körben, a magyar nyelvterület „kontaktzónáiban” a magyar nyelv alárendelt helyzete folytán sok a hasonlóság, az analógia a nyelvi folyamatokban, a nyelvi jelenségekben.

A magyar nyelvi folyamatok kedvezőtlen alakulása és ennek következményei mellett az is nyilvánvaló volt mindannyiunk számára, hogy a 20. század jelentős részében a peremrégiók kiszorultak az Akadémia hatásköréből, a magyar nyelvi sztenderdizációból, kodifikációból, önálló nyelvi tervezésre ezekben a régiókban nem volt lehetőség, az anyanyelvi oktatás, a közéleti és főképpen a hivatalos nyelvhasználat pedig csak szűk körre korlátozódott. A század utolsó évtizedének kedvező változásai kitágították a nyelvhasználat körét: van közéleti nyelvhasználat, kisebbségi intézmények használják széles körben a magyar nyelvet és a szakmai nyelvváltozatok jelentős részét, és megnyílt a jogi lehetősége a magyar nyelv hivatali és hivatalos használatának is az önkormányzatok széles körében.

Ezek az új lehetőségek azonban felszínre hozták a gondokat is. Lépten-nyomon tapasztalható a kisebbségi magyar nyelv nyilvános használatában megmutatkozó bizonytalanság, következetlenség, az államnyelv erőteljes hatása, a kodifikált közigazgatási, jogi terminológia hiánya, a szaknyelvek kidolgozatlansága a tankönyvekben és a szakszövegekben, a közérdekű fordítási szövegek kifogásolható, néha botrányos minősége, a nyelvi jogokkal kapcsolatos tájékozatlanság.

A szakma számára egyre inkább világossá vált, hogy a meglévő intézmények nem képesek sem a kutatások további összehangolására, sem a hatékony nyelvi tervezésre, főképpen akkor nem, ha ennek a nyelvi tervezésnek a fő célja a közelítés, a viszonylagos nyelvi egység kiterjesztése és erősítése, végső soron a nyelvmegtartás feltételeinek javítása. A Magyar Tudományos Akadémia is felismerte és elismerte ezt az igényt, így került sor 2001-ben arra, hogy az Arany János Közalapítvány (Határon Túli Magyar Tudományos Kutatásért Szakkuratórium) támogatásával kutatóállomások létesüljenek a külső régiókban. A kutatóállomások központi adminisztratív és szakmai hátterét az MTA Etnikai-nemzeti Kisebbségkutató Intézete biztosította, a konkrét kutatások irányításában, összefogásában pedig az MTA Nyelvtudományi Intézetének volt továbbra is fontos szerepe. Gyakorlatilag 2002-ben kezdte el működését a Szabó T. Attila Nyelvi Intézet Kolozsváron és Sepsiszentgyörgyön, a Gramma Nyelvi Iroda Dunaszerdahelyen, az MTA ukrajnai kutatóállomása: a Hodinka Antal Intézet Beregszászon, a Magyarságkutató Tudományos Társaság Szabadkán, de a többi szomszédos országban (Szlovéniában, Ausztriában, Horvátországban) is van legalább egy, velük folyamatosan együttműködő kutató.

A kutatóállomások munkájának összehangolásában, a hálózatszerű együttműködés kialakításában fontos szerepük volt a 2003, 2004, 2005 nyarán Illyefalván szervezett közös szemináriumoknak. Ennek volt az eredménye az a közös állásfoglalás is, amelyet A magyar nyelv szótárai, nyelvtanai, kézikönyvei és a határon túli magyar nyelvváltozatok címmel tettünk közzé a Magyar Tudományban (2004, 7: 724–726). 2005-ben a Magyar Nyelvtudományi Társaság folyóiratában, a Magyar Nyelvben mutatkoztak be a kutatóállomások (CI, 1: 105–113). 2006 augusztusában Debrecenben a VI. Hungarológiai Kongresszuson szerepeltek közös szimpóziumok keretében a kutatóállomások munkatársai (A határtalanítás programja és az újabb magyar nyelvi tervezés. In: Nyelv, nemzet, identitás. A VI. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus (Debrecen, 2006. aug. 22–26.) nyelvészeti előadásai. I. Kötet. Szerk. Maticsák Sándor, társszerkesztők:Jankovics József, Kolláth Anna, Nyerges Judit, Péntek János. Nemzetközi Magyarságtudományi Társaság, Debrecen–Budapest, 2007. 5– 206). A hálózathoz tartozó kutatók legutóbbi közös munkaértekezlete 2007. szeptember 2-3-án volt a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában.

A kutatóállomás-hálózat munkatársai korábban is szorosan együttműködtek a magyarországi kollégákkal, egyetemi tanszékekkel, különböző szakmai műhelyekkel, különösen pedig az Akadémia Nyelvtudományi Intézetével. Ezt erősítettük meg, tettük intézményessé és hivatalossá azzal, hogy 2007. május 8-án, az Akadémia közgyűlése alkalmával Együttműködési megállapodást írt alá a Nyelvtudományi Intézet nevében Kenesei István igazgató, a kutatóállomások és munkatársak nevében Péntek János.

Úgy ítéltük meg, hogy a kutatóállomásoknak, a velük együttműködő kutatóknak, a magyarországi akadémiai és egyetemi műhelyeknek ez a szoros, hálózatszerű együttműködése szükségessé teszi a folyó munkálatok és az eredmények közös megjelenítését. Ennek legcélravezetőbb eszköze a közös honlap: ezzel szeretnénk egységessé, folyamatossá és nyilvánossá tenni a szűkebb szakmai közösség és a tágabb közvélemény tájékoztatását.